2017. December 11. 10:31

Frissitve04:17:07 AM GMT


Gazdaság Önkormányzatok Geotermikus erőmű épül Egyeken


Geotermikus erőmű épül Egyeken

Geotermikus erőmű épül EgyekenA Hajdú-Bihar megyei Egyek is versenyben van – a több mint két tucat kandidáló hazai településsel együtt – az első hazai geotermikus erőmű címért. A község határában most kezdődnek meg a kutatófúrások a hasznosítható forró víz után. A község és beruházó cég reményei szerint másfél éven belül megindulhat az energiahasznosítás az új erőműben.

Tavaly májusban írták alá az egyeki önkormányzat vezetői és a PannErgy Nyrt. azt az együttműködési megállapodást, amelynek eredményeként a napokban megindították a fúrógépeket.

A fejlesztők elképzelései szerint a várhatóan 90-120 °C-os forró víz hasznosítására Kalina „kazánokat” használnak majd. Az alkalmazott technológiának köszönhetően a fokozatosan kihűlő vizet több célra is hasznosítani tudják. Első lépésben villamos áramot állítanak elő az erőműben, majd a kissé lehűlt vizet a távfűtésben hasznosítják, végül pedig melegházakban, illetve halgazdaságokban használják föl a víz hőjét, mielőtt visszapréselnék a föld alá, ahol ismét bekerül a természetes körforgásba.

A kifejezetten önkormányzatok számára összeállított ajánlati csomag lényege, hogy a településeknek egyetlen fillérjébe sem kerül a beruházás, sőt annak hasznából még részesednek is. A beruházás megvalósulása esetén nemcsak a távfűtés és a melegvíz ára függetlenedik a gáz árától, de levegőbe kerülő szén-dioxid mennyisége is jelentősen csökken.



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás: